A mai bejegyzésben ezt a három írástechnikai megoldást igyekszem megmutatni.
Képzeljük el az alábbi jelenetet:
Iskolás gyerek, legyen 10 éves, hazafelé tart. Átlagos testű. átlagos külsejű, semmi kirívó nincs rajta. Ahogy letér a főbb útról, hogy a lakóháza felé tartson, ráront egy hasonló korú gyerek és összeveri. Az áldozat fájdalmában többször felkiált, amit meghallva pár felnőtt odarohan. Ezért a támadó jobbnak látja, ha lelép. A földön fekvő, síró gyerekhez érve azt látják, hogy tele van zúzódásokkal, a szája sarka felrepedt, a ruha is több helyen elszakadt. Elkezdik vigasztalni, és az egyik felnőtt elkíséri a házukhoz, és megvárja, amíg a gyerek fentről az ablakból kiint, hogy épségben hazaért.
Amikor egy ilyen részletet olvasunk, vagy látunk filmen, egyből kialakul bennünk egy kép, egy feltételezés, hogy mi miért történt, történhetett. Mindezt tesszük anélkül, hogy bármilyen információnak birtokában lennénk az eseményekkel kapcsolatban.
Ki volt a hazafelé tartó gyerek? Ki a támadó? És ami a legfőbb, miért tette azt, amit tett?
Az embert nem érdekli. Az ember az alapján dönt, ami információ a rendelkezésére áll.
Egy gyereket egy másik megtámadott, és a rendelkezésre álló információk alapján az áldozat semmit nem tett, amiért a támadás jogos lenne. Ezért teljesen egyértelmű, hogy a támadó agresszor volt, büntetést érdemel - gondolja a jelenlévő felnőttek többsége, és maga az olvasó is. A fizikai erőszak büntetést érdemel.
De! – és milyen érdekes az emberi elme, ha így folytatjuk:
A kislány kipirulva, lihegve állt meg a ház sarka mögött. Gyorsan kipillantott, de senki nem követte, vagy futott utána. Mind ott maradt a fiúnál. Annál a fiúnál, aki ma az öltözőben rányitott, és akárhogy kérte, nem hagyta magára. Sőt. Olyan dolgokat tett vele, amelyektől még most is kirázza a hideg. Ha az osztálytársa nem jön vissza az ottfelejtett táskáért, ki tudja, mit csinált volna még vele. Az anyja mindig azt mondta, tanuld meg magad megvédeni. Az apjától pedig, hogy a legjobb védekezés a támadás. Ezért kicsengetés után minden erejét összeszedve futott, hogy még a fiú előtt a ház mögé érjen, ahol a legkevesebben vannak. Amikor befordult a sarkon, egyből előrelendítette az öklét, majd ezt követően lábközön rúgta. És rúgta, és rúgta, és rúgta.
Legtöbbünkben árnyalódik a kép, és már nem is tartjuk annyira agresszornak. Pár emberben az is megfordul, igaza volt, megérdemelte a fiú, hogy elkapta a lány. Minden ilyennel ezt kellene tenni.
Lesznek olyanok, akik azt fogják mondani, hogy jó, a fiú bántotta a lányt, de ezt akkor sem így kellett volna lerendezni. Olyanok is lesznek, akik a lány tettét az előzményektől függetlenül elítélik, mert ez már önbíráskodás, még akkor is, ha gyerekekről van szó.
A fenti példák alapján láthatjátok, hogy milyen eszközökkel lehet manipulálni az olvasót. Ugyanúgy, mint egy filmnél, színdarabnál, képnél, a fókusztól függ, hogy az olvasóból mit vált ki az adott jelenet.
Emlékeztek erre a posztra? Teljesen igaz az itt leírtak.
Ilyen esetekben jelenik meg az információadagolás, ami nem mindig jelenti azt, hogy hol kerül említésre egy krimiben a gyilkos fegyver. 🙂
Az ábrázolás maga a környezet megteremtése; mert valljuk be, ez a jelenet egy forgalmas helyen, netán az iskola folyosóján a szünetben nehezen jön létre, mivel ott már egyértelműsíteni kell, kikről is van szó. 🙂
Ez pedig már a dramaturgia része, mert ahhoz, hogy így működjön és hatást váltson ki az olvasóból, a jelenetek szerkezetét meg kell tervezni.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése