Mire jó a toposz?

A toposzról röviden

A toposz egyfajta ismétlődést, visszatérő motívumot jelent az irodalomban, mely újból és újból azonos értelemben jelenik meg a különböző szerzők különböző műveiben. Ez a visszatérő motívum lehet kép vagy helyzet is.

Ilyen például a legtöbb romantikus regény (Csipkerózsika, Hamupipőke, Szépség és a szörnyeteg stb.), amikor a főszereplő egy jobb életről és szerelemről álmodozik*, ahol az eltérő társadalmi származás miatt elképzelhetetlen, hogy adott személlyel létrejöjjön ez a kapcsolat, mivel mind a két félnek változnia szükséges ahhoz, hogy boldogan éljenek, míg a halál el nem választja őket.

Ugyanilyen toposz, hogy a tél a halált szimbolizálja, az eső a bánatot, a fürdés a megtisztulást stb. Vagy az Odüsszeusz (és azon belül is pl. a vendégfogadás vagy a köszönés rendje), Rómeó és Júlia, Cyrano, Robinson Crusoe, Ivanhoe stb. Ezek mindegyike visszaköszön a modern művekben.

Maguk az írók is képesek saját toposzokat létrehozni, amelyek a műveikben rendre felbukkannak (pl. Rejtő Jenő, David Gemmel, J. Goldenlane).

Kérdés: A Hófehérke és a hét törpét milyen történetnél használnád fel?

*jobb élet és szerelem: nagyon sok népmese szól arról, hogy valamilyen hiány miatt (legtöbbször szegénység, éhezés stb.) a mesehős elhagyja otthonát szerencsét próbálni és így jut el egy gazdag személyhez, akinek van valamilyen problémája, ahol a mesehős szerencsét próbál. A probléma általában valamilyen kár: ellopták valamilyét vagy rendszeresen lopják valamilyét, esetleg a lányát rabolták el.

A jutalom meg többnyire sok-sok pénz és a lánya keze vagy a fele királyság és a lánya keze.

A fent említett toposzokban ugyanezek érvényesülnek. Egy alacsony társadalmi réteghez tartozó főszereplő kiállja a megpróbáltatásokat, jutalmul rendeződnek az anyagi problémái és rátalál élete párjára is.

Ugye, milyen egyszerű? Mint a faék. 😀

Kulcsfogalmak:

• Motívum: Visszatérő elem egy műben.
• Kép: Jelképes ábrázolás.
• Helyzet: Történet egy adott pontja.
• Jelentés: Tartalom, üzenet.

Miért nem jó toposzok alapján történetet írni?

Nézzük meg, miért nem jó a toposzokból kiindulni, amikor regényíráson gondolkozunk.

(Kivéve, amikor még csak tanuljuk a regényírást és gyakorlásként használjuk. Lásd korábbi bejegyzéseinket: A történetírás gyakorlása)

A legelső, ami rögtön eszünkbe juthat, hogy kerülni kell a sablonos, klisés megoldásokat. Ez még akkor is igaz, ha a kész művet meg lehet feleltetni valamely toposznak. Viszont nem mindegy, hogy egy toposz témájára támaszkodva készül a történet, mindig ahhoz kerül viszonyításra a folyamatban lévő írás, vagy az író a saját gondolatmenetét követve ír olyan történetet, ami megfeleltethető valamely toposznak.

Amennyiben a történetek szerkezetét szeretnénk tanulmányozni, érdemes a gyökerekig visszamenni, azaz a mesék, mítoszok, eredettörténetek és mondák világáig, ugyanis ezek azok a történetek, amelyek szerkezete évezredek alatt formálódott az ember kommunikációjával együtt. Ezeket az őseink még szóban mondták el (még korábban meg rajzokban), és ezek kerültek a későbbiekben leírásra. Az évezredek alatt ezekre a szerkezetekre alapozva alakult ki a ma ismert irodalom, színház- és filmművészet.

Bármely mítoszra, mesére alapozva meg lehet írni egy modern kalandregényt, amennyiben az alábbi szerkezet szerint épül fel:

• főszereplő, aki közvetlenül vagy közvetve érintett
• valamilyen megoldandó probléma; a konfliktus kiváltója
• cselekvési vagy megoldási terv
• a kudarc vagy a küldetés sikertelenségének fenyegetése
• megoldás vagy lezárás

Élő beszéd

Ha megfigyeljük, élő szóban teljesen másként mesélünk el egy velünk vagy mással történt eseményt, mint amikor regényként kerül megírásra. Élő szóban szinte kizárólag a cselekményekre koncentrálva mesélünk. Jobb mesélők játszanak a hangszínnel, hangsúlyokkal, mellette leírásokat adnak a környezetről, a szereplőkről.

Regényírásnál ennél sokkal többet adunk az olvasónak. Nem csak leírjuk, hogy a szereplő viccesen viselkedett, hanem szavakkal, mondatokkal megmutatjuk. Ezáltal az olvasóból érzéseket, reakciókat váltunk ki, mert megjelenik előtte a cselekmény; míg a környezet ábrázolása segít megteremteni a hangulatot, ami lehet emelkedett, vidám, komor stb.

A toposzok irodalmi jellemzői:

• Gyakoriság: Visszatérően jelennek meg a művekben.
• Stabilitás: Jelentésük viszonylag állandó.
• Változatosság: Különböző módon jelenhetnek meg.
• Többértelműség: Többféle értelmezésre adhatnak lehetőséget.

Hogyan tudunk a toposzokból kilépni?

Ahogy romantikus történetnél említettem, a legtöbb esetben eltérő társadalmi osztályból származik a két fél (királyfi - parasztlány: Büszkeség és balítélet, Bridget Jones naplója, királylány – parasztfiú: keress ilyen regényt!). Tehát lehetnek azonos társadalmi osztály tagjai, mégis a beteljesülő szerelmük miatt az életük jobbra fordul, ki tudnak törni a társadalmi osztályuk kereteiből, önmaguk lehetnek. Például globális vállalatvezér gyereke tanárként vagy orvosként szeretne dolgozni; szegénynegyedben felnőtt szereplő sikeres lesz és/vagy gazdag.

Ha megfigyeljük, a leggyakoribb toposz, hogy a főszereplő szegény, bántalmazott, traumatizált gyerekkort tudhat maga mögött, amiből így vagy úgy sikerült kitörnie. Belőle lett a rettegett maffiavezér, mert az utca keménnyé edzette testét, lelkét. Vagy a legsikeresebb ügyvéd lett, miután gyerekkorában árvaházban nőtt fel, mert a bank elárverezte a házukat, a szülei utcára kerültek és ott is haltak meg hajléktalanként és ezért akar segíteni a bajbajutottakon.

A romantikus regényeknél szintén azért szeretik ezt a toposzt alkalmazni, mert így jobban ábrázolható a küzdelem a céljainkért. Egy lehetőségekben szűkölködő szereplőnek kell kitörnie, és ez adja a másik féllel (akivel össze fognak jönni) a konfliktust, hogy az nem tudja megérteni, mennyire keményen kell küzdenie, mert a gazdagsága miatt neki minden könnyen ment.

Viszont mi van akkor, ha a konfliktus abból adódik a két szerelmes között, hogy az egyik nem tudja elfogadni a másik valamilyen viselkedését. Máris jöhet a rosszfiús toposz, amikor a szende lány megváltoztatja a legvérengzőbb vadat. De redukálhatjuk a szereplőket egyszerűen hétköznapi szintre is, mint például hol nyomod meg a fogkrémes tubust, vécédeszka le- vagy felhajtva, szennyes széthagyva, rendmánia, és még sorolhatnám. Ezek szintén konfliktusként használhatóak egy regényben. Ahogyan az is, hogy a másik valamilyen traumát rejteget, azaz nem mer megnyílni a másik előtt, és a helyzetet bonyolíthatja, ha már tíz éve együtt élnek és gyerekeik is vannak, azonban a traumán át kell lépni, hogy legyen jövőjük.

"Az eső toposzával sokszor találkozhatunk komor hangulatú történeteknél."

Térjünk vissza az anyagiakban nem szűkölködő szereplőhöz.

Miért keletkezik kevesebb olyan történet, amiben ő a főszereplő?

Azért, mert egy lehetőségekben szűkölködő szereplő küzdelme és eredménye nagyobb elismerést vált ki még az olvasóból is, hiszen a gazdagnak az anyagiak miatt ott a lehetőség például, hogy képezze magát, ezáltal elérje a célját. Vagy ha a családtól való elszakadás a cél, hogy megfelelő mennyiségű pénzt lopjon, amivel új életet kezd. 😀

Mellette az, hogy az olvasók zöme nem tehetős személy, ezáltal jobban tud azonosulni a hozzá hasonló körülmények között élő főszereplővel.** 😀

Megint behozható a negatív háttér, vagyis az, hogy ugyan gazdag család tagja a szereplő, azonban az a család illegális üzletekből, konkrétan bűnözésből szerzi a milliárdokat, ezért a család nem engedheti, hogy a gyerekük elhagyja őket, mert túl sok mindent tud. Megvan a pénz, de mit ér vele, ha nem lehet tanár, mert ezzel célpontjává válik a riválisoknak. (Kérdés: Hogyan oldanád meg ezt egy történetben?) És akkor arról nem is beszéltünk, hogy milyen bonyodalmat okozhat, ha ez a gyerek a bűnüldöző szervek egyik tagjába lesz szerelmes, ezért választania kell a család és a szerelme között. 😀

**Miért népszerűek mégis azok a történetek, ami olyan környezetben játszódik, ahol sok a gazdag és befolyásos személy?

Azért, mert ezek áhított dolgok, amiknek az olvasók szeretnének a birtokában lenni. Hasonlóan a népmesékhez. A gazdagság kiszámítható életet jelent, a hatalom szabadabb életet és biztonságot, a szerelem pedig társas kapcsolatot.

Ha megnézzük ezeknek a történeteknek a felépítését, akkor azt vesszük észre, hogy a főszereplő többnyire egyedül van, és valamilyen jellemzője (testi vagy viselkedésbeli) miatt állandó célpontja a környezetének (bántalmazás), ezért mindig kételyek gyötrik önmagával kapcsolatban (elég okos-e, elég szép-e, elég ügyes-e stb). Ritkán előfordul, hogy van egy-két barátja, azonban a történetben egy félreértés miatt megszakad velük a kapcsolat, mert azt hiszi, ártani akartak neki. Ezért a főszereplő állandóan úgy érzi végig a történetben, hogy korlátozva van a szabadsága, nincs biztonságban (mivel el kell viselnie mások bántalmazását) és nincs senki, aki szeretné őt. Aztán jön a szerelem, megismeri, hogy a szerelmen túl az életnek van egy másik oldala is, ahol önmaga lehet, önmagáért szeretik és már nem tudják bántani. A regény végén összejön a szerelmével és boldogan élnek, amíg... 😀

Faék, ugye?

Nézzünk egy olyan esetet, amikor elhagyjuk az ismert toposzokat, azaz mind a két főszereplő gonosz, mégis szerelmi kapcsolatot akarunk létrehozni közöttük.

A gonosz szereplőnek több kategóriája van.

Vannak azok, akik hisznek a maguk igazában, azonban ez a viselkedése a normál emberek szemében gonosznak hat (példa: sorozatgyilkos, aki az általa helyesnek tartott erkölcsi vagy morális értékek miatt gyilkol). Ezek a karakterek fanatikusak, szinte vallásos buzgalommal hisznek a maguk világképében, számukra ez a törvény.

Aztán ott vannak azok, akik mások kihasználásából élnek (szélhámosok, csalók, uzsorások), és ehhez különböző eszközöket használnak, néha még gyilkosságig is elmennek, ha az érdekeik ezt diktálják. Végül az a karakter, akit a reménybeli haszon és személyes vágyaik motiválnak. Számukra természetes, hogy ami megtetszik nekik, azt elveszik, és nem válogatnak az eszközökben. Ez az utolsó a klasszikus rossz fiú, akit a nők szeretnének megváltoztatni, jó útra téríteni.

Lehet-e szerelmes két gonosz egymásba?

Hogyne lehetnének, hiszen a szerelem nem csak a jók kiváltsága.

Mégis nehéz elképzelni, hiszen a gonosz karaktereket első sorban arról ismerjük fel, hogy csakis a saját érdekeiket nézik, hogy nekik mi a jó, míg a szerelem az önzetlenségről szól.

Viszont mit tesz az ember, ha szerelmes?

Szeret a másik kedvében járni, hogy lássa örülni őt. Példaként hozhatom Joker és Harlequin kapcsolatát 😅. Mind a ketten tisztában vannak azzal, mit szeret a másik, minek tud örülni. Hogy lehet-e ez alapján regényt írni? Miért ne? Számos történet főszereplője negatív karakter, egyedül az ábrázoláson múlik, hogy az olvasók mennyire fogják kedvelni, izgulni érte.

Néhány példa a toposzokra:

• A hős útja: A hős elindul egy útra, kalandokat él át, és győzedelmesen tér haza.
• A szerelmi háromszög: Két ember szerelmes ugyanabba a személybe.
• A bukás: A hős felemelkedése után tragédia következik be.
• Az aranykor: Egy idealizált múltbeli időszak.

Fontos megjegyezni, hogy a toposzok nem merev kategóriák. A toposzok változhatnak az idővel és a kultúrával. A toposzok értelmezése az olvasótól is függ.

Gyakorlati alkalmazás:

Mikor jó nekünk a toposz?

Leginkább akkor, ha meg akarunk érteni egy-egy megoldást, hogy az miért működik, miért váltja ki az olvasóból azt a hatást, amit. Ezáltal bővül az írói eszköztár, ami segít a jobb dramaturgia megtervezésében és könnyebben írunk olyan jelenetet, regényt, amivel a kívánt hatást el tudjuk érni.

Akkor is jó, ha nem akarunk bonyolult történeten gondolkozni, íróként szeretjük az egyszerű történeteket, vagy olyan közönségnek írunk, akik erre vevők (például mesék vagy ifjúsági regények).