A következő címkéjű bejegyzések mutatása: történetírás gyakorlása. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: történetírás gyakorlása. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. augusztus 22., kedd

,

A történetírás gyakorlása 4.

Jojo's Bizarre Adventure


A másik remek gyakorlási lehetőség, amikor fanfiction-t ír az ember. Vagy egy létező sztorit, ötletet másként valósít meg.

Fanfic esetében az adja a könnyebbséget, hogy az írónak nem kell agyalnia a háttéren, a világon, olykor még a karaktereken sem.

Mivel minden adott egy ilyen történet megírásához, a szerzőnek kizárólag a konfliktusokra kell figyelnie. Ez a gyakorlási forma szintén jó lehetőség a technikák készségszintű alkalmazásának elsajátítására, mivel minél több karaktertípust, környezetet ismer, hoz létre velük egy történetet, idővel már nem erre kell figyelnie, hanem arra, hogyan írja le.

Nagyon sokszor a legalapvetőbb hiba egy írónál, hogy az elképzelt történetet nem tudja rendesen kifejteni, lényeges elemek maradnak a fejében, amivel részletgazdagabbá teheti a történetét úgy, hogy az nem lesz túlírt. A fanfic írása ennek gyakorlására szintén alkalmas, hiszen van egy minta, hogy történetben milyenek a leíró részek, a párbeszédek stb.

A másik lehetőség, amikor egy történetet, ötletet másként képzelsz el, és azt írod meg. Ez szintén azért jó gyakorlás, mivel a keretek adottak, és kimondottan magára a cselekményre fókuszálhatsz, és hogy azt miként bontakoztasd ki.

Korábbi posztok a témában:

A történetírás gyakorlása 1.

A történetírás gyakorlása 2.

A történetírás gyakorlása 3.


Olvasd tovább A történetírás gyakorlása 4.

2023. május 8., hétfő

,

A történetírás gyakorlása 3.



Mítoszok, mesék


Az egyik legkönnyebb módszer, amikor egy régi, nagyon jól ismert rövid történetet használunk alapnak, és annak elemeit felhasználva átültetjük más környezetbe (szerk. megj.: lásd Star Wars).


Történet

A mítoszok és mesék azért jó választás a történetírás gyakorlásához, mert egyetemes témákat dolgoznak fel, szinte már unalomig ismert szerkezettel, cselekménnyel és fordulatokkal, így kizárólag a leíró részekre és párbeszédek élővé tételére kell koncentrálni.


Karakterek

Még a karaktereket sem kell különösebben megváltoztatni, mivel ezekben a történetekben archetipikus karakterek szerepelnek.

Ez a gyakorlat sokat tud segíteni abban, hogyan kerüljük el a klisés jeleneteket, vagy hogyan alkalmazzuk őket úgy, hogy a történet olvasása ne váljon unalmassá.

Gyakorlás:

  • Üss fel egy mesekönyvet és írd át az első mesét. Helyezd futurisztikus környezetbe, de nem sci-fiként írd meg. Dolgozd át kriminek. Készíts belőle szerelmes történetet.
  • Az általad kedvelt népek mitológiájából válassz ki egy történetet, és a fentebb javasolt módszerekkel írj belőle történetet.
  • Módosítsd úgy ezeket a történeteket, ahogy te döntenél adott helyzetben, vagy más kihívás elé állítsd a karaktert, de a tudása és a jelleme ne változzon.
__________

Olvasd tovább A történetírás gyakorlása 3.

2023. április 20., csütörtök

,

A történetírás gyakorlása – 2.



Írj álomnaplót!


Hasonlóan a normál naplóíráshoz, vezess álomnaplót. Ennek érdekében mindig legyen a közeledben valami, amibe ébredés után – akár az éjszaka közepén is, ha felébredsz belőle  azonnal le tudod írni.

Azonban ne csak a cselekményt írd le, hanem minden érzést, hangulatot, és amennyire vissza tudsz emlékezni, a környezetet is. Miután leírtad, próbáld meg sorrendbe tenni a történteket, honnan hová jutottál el benne.

Azzal ne foglalkozz, hogy logikátlan  az álmok ritkán logikusak. Azzal se foglalkozz, hogy mit jelenthet  a legtöbb esetben semmit.

Amint lesz időd, vedd elő az álmodat vagy az álmaidat, és használd vázlatként. Ha nem tetszik az álomban lévő sorrendiség, akkor változtasd meg.


Fogd ezt a vázlatot és színezd ki!


Egészítsd ki saját ötletekkel!


Alakítsd úgy, mintha lenne eleje, közepe és vége, akárcsak egy rövid történetben, vagy egy regényben egy fejezet. Építsd fel, mi történt az álom kezdő pontja előtt, hogyan jutott el a történet addig a cselekményig amiről álmodtál, és vidd tovább, miként fejeződik be szerinted. (szerk. megj.: főleg, hogy az álmokból a legtöbb esetben úgy ébredünk, hogy nem záródnak le a cselekmények)


Írd meg a történetet!

Olvasd tovább A történetírás gyakorlása – 2.

2023. április 9., vasárnap

,

A történetírás gyakorlása 1.



 Írj naplót!


Vezess naplót, de ne csak felsorold, hogy mit csináltál a nap folyamán, hanem próbáld meg az érzéseket és hangulatokat is leírni.

Válassz ki egy incidenst (konfliktus, ami cselekvésre késztetett téged vagy mást) és írd le rövid vázlatként.

Fogd ezt a vázlatot és színezd ki!


Írj hozzá párbeszédeket!


Alakítsd úgy, mintha lenne eleje, közepe és vége, akárcsak egy rövid történetben, vagy egy regényben egy fejezet. Építsd fel, mi történt a konfliktus előtt, hogyan jutott el a történet addig a cselekményig, és vidd tovább, miként fejeződik be szerinted.

Írd meg a történetet!

Olvasd tovább A történetírás gyakorlása 1.