Írj álomnaplót!
Hasonlóan a normál naplóíráshoz, vezess álomnaplót. Ennek érdekében mindig legyen a közeledben valami, amibe ébredés után – akár az éjszaka közepén is, ha felébredsz belőle – azonnal le tudod írni.
Azonban ne csak a cselekményt írd le, hanem minden érzést, hangulatot, és amennyire vissza tudsz emlékezni, a környezetet is. Miután leírtad, próbáld meg sorrendbe tenni a történteket, honnan hová jutottál el benne.
Azzal ne foglalkozz, hogy logikátlan – az álmok ritkán logikusak. Azzal se foglalkozz, hogy mit jelenthet – a legtöbb esetben semmit.
Amint lesz időd, vedd elő az álmodat vagy az álmaidat, és használd vázlatként. Ha nem tetszik az álomban lévő sorrendiség, akkor változtasd meg.
Fogd ezt a vázlatot és színezd ki!
Egészítsd ki saját ötletekkel!
Alakítsd úgy, mintha lenne eleje, közepe és vége, akárcsak egy rövid történetben, vagy egy regényben egy fejezet. Építsd fel, mi történt az álom kezdő pontja előtt, hogyan jutott el a történet addig a cselekményig amiről álmodtál, és vidd tovább, miként fejeződik be szerinted. (szerk. megj.: főleg, hogy az álmokból a legtöbb esetben úgy ébredünk, hogy nem záródnak le a cselekmények)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése