Atmoszférateremtés

STEVEN SPIELBERG

Gondolom a név sokaknak ismerősen cseng, nem is fordítanék időt arra, hogy bemutassam.

Amiért mégis foglalkozni fogunk vele az az, hogy egy műfajban (irodalmon belül zsánerben) mi szükséges ahhoz, hogy jól alkossunk.

Nézzük meg a rendező életművét, milyen filmeket láthatunk:

Indiana Jones franchise, Ready Player One, Kémek hídja, München, Terminál, Kapj el ha tudsz, Különvélemény, Ryan közlegény megmentése, Schindler listája, Hook, E.T. a földönkívüli, A cápa és a Columbo sorozat első része.

Ezek műfajilag igencsak eltérő filmek, mégsem tudjuk azt mondani, hogy de ezt vagy azt rosszul rendezte.

Miért?

Mert nem műfajokban gondolkozott, hanem azt alkalmazta, amit megtanult. Rendezni.

A műfaj, ahogy az irodalomban a zsáner, nem más, mint egy váz.

Nem üres váz, mivel erre a vázra szükség van a konfliktushoz, mert a konfliktus csak a váz által formált környezetben tud létrejönni.

Máris átléptünk a dramaturgiai eszközökhöz, és ahhoz, hogyan tudunk sci-fi-t, krimit, romantikusat vagy fantasyt írni.

*

Jelen posztban a konfliktus definíciója: Az a cselekménysorozat, amely a regény központi eleme. Azaz a karakterek reakciói a környezeti hatásokra, legyen az passzív vagy aktív hatás.

Passzív hatás: olyan kihívás a karakter számára, ami adódhat a képzetlenségéből vagy nem más által szándékosan létrehozott akadályozó tényező (például át kell jutniuk a folyón, de se híd, se csónak, se komp, a karakter nem tud úszni, vagy ha mégis, a folyónak erős a sodrása).

Aktív hatás: amikor valaki vagy valami szándékosan próbálja akadályozni a karaktert a sikerében.

Meg kell néznünk a konfliktust, ami a regényünk úgymond központi magja. Amennyiben adott környezetben (zsánerben) szeretnénk ezt a konfliktust alkalmazni, akkor meg kell vizsgálni, hogy az a környezet, amit kitaláltunk hozzá, megfelel-e a célnak vagy sem.

Amennyiben nem, akkor két dolgot tehetünk (igazából hármat).

1. A konfliktust a zsánerhez igazítjuk.

2. A regényt abban a zsánerben írjuk meg, amelyikben működik a kitalált konfliktus.

3. Eltesszük az ötletet későbbre, és amikor már elég gyakorlott írók vagyunk, kidolgozzuk és megírjuk (James Cameron évtizedeket várt, amíg az Avatart meg tudta jól írni és elkészíthette).

*

Írók közül Michael Moorcock-ot tudom felhozni példának, aki számos zsánerben alkotott (többnyire fantasy és sci-fi, de egyes művei súrolták a szépirodalmat is). Vagy Dragomán György, aki szépirodalom mellett megcsillogtatta tudását rövid sci-fi történetekkel, vagy a norvég Knausgård, aki szépirodalmi sorozatával vált ismertté, és nemrég jelent meg az első fikciós regénye.

*

Ezért lényeges, hogy sose zsáneríróként gondolkozzatok, hanem íróként.

Ha sikerül elsajátítani az íróként gondolkozást, akkor bármilyen zsánerben képesek vagytok alkotni, a kiválasztott zsánerben viszont mindenképpen jobb regényeket tudtok írni az átlaghoz képest.

*

Donnie Yen, a harcművészettel kapcsolatos tanácsa történetírásra átalakítva:

„Ha tanácsot kellene adnom, azt mondanám, tökéletesítsd az alapokat és fedezd fel a történetírás más dimenzióit. Válassz ki egy stílust, de ne limitáld magad rá. Gazdagabb leszel. Mindig arra törekedj, hogy bármilyen helyzetben, bármilyen környezetben megálld a helyed, anélkül, hogy rá lennél utalva a tippekre vagy a merev szabályzatra.”

HOGYAN TUDUNK ATMOSZFÉRÁT TEREMTENI?

Erre megint csak azt tudom írni, hogy mi a cél? A cél alatt itt most azt értem, hogy a történeten belül milyen hatást szeretnél elérni.

Atmoszférát magával a szövegírással, a jelenetek felépítésével, a környezet ábrázolásával, a karakterek viselkedésével tudsz teremteni.

Teljesen más hangulata lesz egy Hello Kittys cosplayes szereplőről szóló romkom-nak, mint egy ugyanilyen detektívről szóló sztorinak.

Képzeld el azt a férfi karaktert, aki él-hal a Hello Kittyért, és szinte amit csak lehet, Hello Kittyvel vesz meg. Póló, telefontok, táska stb. És akkor próbáld meg ezt a detektívet belehelyezni egy vérhorror krimibe.

Képzeld el, hogy miközben térdig gázol ez a detektív a belsőségekben, Hello Kittys stílusban narrál. És még ilyenkor is megoldható, hogy az olvasó rettegjen, hogy mi fog nekiugrani a következő ajtó mögül.

*

Azonban mindezek mellett létezik az úgynevezett zsánernyelv.

Minden kulturális és szubkulturális közegnek van egy sajátos nyelve, amit jobban megért. Ha többféle zsánerben olvastok, biztos észrevettétek már, hogy bizonyos dolgokra az egyikben ezt a kifejezést, a másikban meg azt a kifejezést alkalmazzák, miközben a jelentésük és értelmük ugyanaz.

Viszont mivel a zsánert olvasó közönség adott kifejezéshez szokott hozzá, nem térhetünk el ezek alkalmazásától, vagy ha újítani akarunk, akkor olyan kifejezést kell találnunk, ami igazodik a "nyelvi környezethez".

Ezek a sajátos nyelvi kifejezések, olykor fogalmazásmódok szintén hozzájárulnak az atmoszféra megteremtéséhez.

*

Olykor maga a narratív stílus is eltér zsánerenként, vannak jellemző narratív stílusok, amelyekkel szintén formálhatjuk az atmoszférát.

*

Ugyanígy vannak zsánerekre jellemző elemek (klisék stb.), amelyek alkalmazásával szintén elősegíthetjük az atmoszféra megteremtését (pl. noir).

*

A HOGYAN ÍRJ

Ezért fontos, hogy íróként ne csak azt tisztázzuk magunkban, hogy miről akarunk írni, hanem azt is, hogy azt hogyan akarjuk megírni.

A hogyan megírás egyrészt a teljes regényre érvényes, azonban a hogyanok jelenetenként, fejezetenként is eltérhetnek. Példa: egy krimibe lehet csöpögős romantikus vagy a valóság határát súroló sci-fi/fantasy beütésű részt írni, ahol adott résznél adott zsáneri sajátossággal írjuk meg, mert azt az atmoszférát akarjuk megteremteni, azt a hatást akarjuk kiváltani az olvasóból. Ha ez a cél. Ha nem ez a cél, csak belekerül egy csók, egy ágyjelenet, de nem akarjuk elvinni a rózsaszín habos-babosba, akkor maradhatunk az addig alkalmazott stílusnál.

*

Mindez, amit fent leírtam, a dramaturgiai eszközökhöz tartozik. Végig kell gondolni jelenetről jelenetre, hogy mikor mit és hogyan akarunk írni.

Előfordul, hogy amikor elkap a gépszíj, nem marad idő gondolkodni, viszont íróként kötelességünk a befejezés után így elolvasni. Odafigyelve, értelmezve, hogy tényleg azt és úgy írtuk, ahogy azt elképzeltük. Akár egy mondatot vagy bekezdést többször átolvasva, közben elképzelve magunkban, hogy mindent úgy írtunk le, hogy az olvasó értse is, és meg is maradjon neki, hogy a képzelete egészítse ki.